Hajdu Zoltán: Barackfa. /v/ 548. p. 1957. ápr. (5. évf. 4. sz.) ; Szemle = Veress Dániel: [Hajdu Zoltán:] Furulyaszó. (Mvh., 1957) /kvism/ 471-473. p. 1957. szept. (5. évf. 9. sz.) ; Hajdu Győző: Menet közben. /cikk/ 650-664. p. [visszatekintés az Igaz Szó folyóirat első 5 évfolyamára; sajtótört., közélet, politika. Két mondat a cikkből: „Az Igaz Szó elindításakor a folyóirat köré egy olyan erős, tapasztalt, párt nevelte írógárda tömörült – Kovács György, Papp Ferenc, Hajdu Zoltán, Sütő András, Gagyi László – mely az induló lap eszmei arculatát határozottá és világossá tette és öt éven át hűségesen, a pártos író következetességével nemcsak alkotásokkal, hanem szerkesztői tevékenységében is támogatta az Igaz Szót. Ennek az írógárdának az írásai, harcos, egyértelmű állásfoglalásai, valamint hozzájárulása a mindennapi szerkesztői munkához olyan erőt jelentett a lap számára, mely az irodalmi élet hullámverései közepette is mindenkor biztosította a szerkesztés eszmei vonalát és a legfontosabbat: pártunk eszmei irányításának követését, a párvezetés gyakorlati megvalósulását a szerkesztői munkában.”] 1958. máj. (6. évf. 5. sz.) – [5 éve indult az Igaz Szó; a cikkek, írások, versek a szerzők fényképével és kézjegyével jelentek meg!] ; Hajdu Zoltán: Augusztusi induló. /v/ 13. p. 1958. júl-aug. (6. évf. 7-8. sz.) ; Hajdu Zoltán: Az ünnep. /v/ 210-211. p. 1959. aug. (7. évf. 8. sz.) [Augusztus 23. – 15 éve szabadult fel az ország] ; Nagy Pál: Fiatal szívvel – szabad hazában. /cikk/ 307-310. p. [zu: kortárs fiatal írók: Majtényi Erik, Hajdu Zoltán, Hajdu Győző, Szász János, Papp Ferenc] 1959. aug. (7. évf. 8. sz.) [Augusztus 23. – 15 éve szabadult fel az ország] ; Hajdu Zoltán: Hajnal + A kórház ablakából + Harmatok. /v/ 798-800. p. 1959. nov. (7. évf. 11. sz.) ; Hajdu Zoltán: A Harmadik Kongresszus. /v/ 812. p. 1960. jún. (8. évf. 6. sz.) ; Hajdu Zoltán: Ajánlás + Jelszó + Fiamnak + Elkésett találkozás + A férfi + A forradalom napján. /v/ 9-12. p. 1961. jan. (9. évf. 1. sz.) ; Hajdu Zoltán: Naplótöredékek. Elvtársaimnak az RKP megalakulásának negyvenedik évfordulójára. /v/ 716-718. p. 1961. máj. (9. évf. 5. sz.) [Az RKP megalakulásának 40. évfordulója] ; Nagy Pál: Költők a párt előtt. /cikk/ 721-724. p. [Horváth Imre, Szemlér Ferenc, Márki Zoltán, Tompa László, Hajdu Zoltán, Mihai Beniuc, Kiss Jenő, Létay Lajos, Eugen Jebeleanu, Majtényi Erik, Veronica Porumbacu versei az RKP 40. születésnapjára] 1961. máj. (9. évf. 5. sz.) [Az RKP megalakulásának 40. évfordulója] ; Hajdu Zoltán: Ismét betegen, betegen + Tél és tél + Testvériség. /v/ 60-62. p. 1961. júl. (9. évf. 7. sz.) ; Fórum = Izsák József: Költészet és korszerűség. /cikk/ 593-599. p. [zu: felszabadulás utáni költészet: Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos, Fábián Sándor, Székely János, Horváth Imre, Szemlér Ferenc, Kiss Jenő, Létay Lajos, Hajdu Zoltán, Majtényi Erik, Márki Zoltán, Méliusz József, Csávossy György, Veress Zoltán] 1961. okt. (9. évf. 10. sz.) ; Hajdu Zoltán: Ballada a sikoltásról. /v/ 903-905. p. 1961. dec. (9. évf. 12. sz.) [ünnepi szám; a szerzők / fordítók fényképével, rövid életrajzával és szignójával] ; Hajdu Zoltán: Újra és újra + Naplótöredék. /v/ 406-407. p. 1962. márc. (10. évf. 3. sz.) ; Szemle = Hajdu Zoltán: Franyó Zoltán hetvenöt éves. (fotó) /köszöntő/ 132-133. p. 1962. júl. (10. évf. 7. sz.) ; Hajdu Zoltán: Haza. 813-814. p. 1962. dec. (10. évf. 12. sz.) [tizenöt éve kiáltották ki a köztársaságot] ; Szemle = *** A jellemrajz hitele. Vitaülés Papp Ferenc Füstben és fényben c. regényéről. /ism/ 932-938. [hozzászólt: Nagy Pál, Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor, Hajdu Győző, Török László, Kovács György, Olteán László, Molter Károly, Hajdu Zoltán, Papp Ferenc] 1962. dec. (10. évf. 12. sz.) [tizenöt éve kiáltották ki a köztársaságot] ; |